Csehország az Európai Unióhoz fordult, hogy segítsen az ukrajnai menekültek elszállásolásának biztosításában, miután a cseh állam lehetőségei rövidesen kimerülnek - idézi a CTK hírügynökséget az MTI.
Vít Rakusan belügyminiszter a hírügynökségnek azt mondta, hogy Csehország lakókonténereket kér Brüsszeltől mintegy 50 ezer személy elszállásolására. Egy-egy konténeres lakóegységben kétezer embert lehet elszállásolni megfelelő komforttal, kielégítő feltételek mellett. Szerinte az állam lehetőségei kimerültek, lassan abba az állapotba jutnak, hogy már csak egyszerű tetőt tudnak biztosítani a menekültek feje fölé.
A miniszter szerint eddig több mint 200 ezer menekült érkezett Csehországba Ukrajnából, döntően nők és gyermekek, akiket megfelelő módon el is tudtak helyezni. A tárcavezető már korábban jelezte: a cseh állam komfortos ellátást 250 ezer menekültnek képes biztosítani, azon felül már problémák jelentkeznek. Csehország ezt a felső határt legkésőbb két-három héten belül biztosan eléri, állítják a hatóságok. A menekülteket azután már csak különféle táborokban, sátrakban, tehát szükséghelyeken tudják elhelyezni.
A konténeres lakóház-központok nagy előnye, hogy felépíthetők a települések szélén és rákapcsolhatók a helyi vízvezeték és csatorna-rendszerre. "A konténeres házakat semmiképpen sem az erdőkben vagy más elszigetelt helyeken állítanánk fel" - tette hozzá Vit Rakusan. Az eddigi több mint 200 ezer menekültből mintegy 133 ezren már nyilvántartásba is vetették magukat a segélyközpontokban. A menekültek mintegy 30 százaléka Prágában telepedett le, és a cseh főváros ezzel gyakorlatilag megtelt menekültekkel. Hasonló a helyzet Dél-Csehországban és Dél-Morvaországban is. A kormány határozata alapján a menekültek anyagi segélyt is kapnak, igénybe vehetik az orvosi ellátást és engedély nélkül azonnal munkát vállalhatnak.
Az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos fejleményeket ezen a linken követheti.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Abszurd, ami a kórházakban történik, kitálalt egy gyógyszerész

Teljes gyászban Spanyolország: halálos áldozatokat és milliárdos veszteséget okozott az áramszünet

Elképesztő hiba Ferenc pápa sírján: a szakértők is csak a fejüket fogják

Már a világsajtónak is feltűnt, mekkora gigagyár épül Szeged mellett

Óriási botrány lehet Európában, ha kiderül, hogy ez tényleg megtörtént Romániában

Drámai lejtmenet: Magyarország egyedül maradt a V4-ek között

Kiesett egy bíboros a konklávéból, előkerültek Ferenc pápa levelei

Túlszárnyalta a negyedéves bevételi várakozásokat a Microsoft

Egyre nagyobb a baj Németországban, a pandémia óta nem volt erre példa
