A lengyel hetilapok sorra közölnek cikkeket az új lengyel belpolitikai hatalomelosztásról - összegzi a helyzetet a gazeta.pl. Ezek mindegyike úgy véli, hogy a radikális jobboldali Jog és Igazságosság (PiS), azaz a kormánypárt elnöke, az országot ténylegesen irányító Jaroslaw Kaczynski veszi át a miniszterelnöki funkciót.
Ezt megelőzően sorra tárgyal a köztársasági elnökkel és a jelenlegi kormányfővel, akiknek új ajánlatokat tesz. A hetilapok szerint Beata Szydlo miniszterelnök már december elején benyújtja lemondását és bejelentik, hogy a PiS jelöltjeként Varsó főpolgármesteri posztjára jelölik. Ennek az lehet a magyarázata, hogy az ellenzéki mérsékelt jobboldali Polgári Platform jelöltje igen népszerű, amire eddig nem volt válasza a kormánypártnak. Szydlót azonban szintén sokan kedvelik.
Kapcsolódó
Sajtóhírek szerint ezen a héten Kaczynski találkozik a köztársasági elnökkel, akinek visszautasíthatatlan ajánlatot tesz. Csak a részleteket kell megbeszélni, mert Andrzej Duda nagy vonalakban előzetesen már elfogadta a PiS elnökének javaslatait.
Ezek szerint nagyobb szabadságot kaphatna a külpolitikai kérdésekben, továbbá Duda képviselné az országot az uniós csúcstalálkozókon, ahogy az Lec Kaczynski elnök idején volt. (Akkor Jaroslaw Kaczynski volt kormányfő.) Ráadásul Duda kabinetjének vezetője, Krzysztof Szczerski lenne a külügyminiszter.
A nyitókép forrása: Janek Skarzynski, AFP
Legolvasottabb
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Karácsony Gergely az Európai Bizottsághoz fordul Orbán Viktor rendelete miatt
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Magyar Péter is bejelentette évértékelőjét, és még valami mást is