Egyre több koronavírus-fertőzött vagy a vírus okozta Covid-19 kórból éppen felépült ember betegszik meg Indiában a még ritka, de halálos kimenetelű gombás fertőzésben. Erre a veszélyre már március 10-én felhívták a figyelmet indiai orvosok, de most már azt állítják, hogy a mucormycosis terjedését nem túlzás járványnak nevezni - írja a Euronews.
A mucormycosis (zygomycosis) néven ismert betegséget a Mucorales gombacsaládba tartozó gombák okozzák. Ezek az ember környezetben élnek, például a talajban vagy egyéb bomló szerves anyagon, mint a bomlásnak indult gyümölcsökön és zöldségeken.
Kapcsolódó
Egészséges emberek a mindennapi higiéniát betartva nincsenek veszélynek kitéve, de a betegek a legyengült immunrendszerük és sérült szöveteik miatt ki vannak téve a fertőzés veszélyének. A mucormycosis elkapható a spórák belégzésével, táplálkozás közben étellel vagy itallal, illetve a bőrfelület sebein is bejuthat a gomba a szervezetbe.
Mivel a koronavírus okozta megbetegedés súlyos lefolyás esetén legyengíti a páciensek immunrendszerét, károsítja légzőszervrendszer szöveteit, a fekete gombás fertőzés levegővétel útján egyből a sérült szövetet éri a tüdőben.
Négyszer-ötször gyakoribb, mint a világjárvány előtt
A "fekete gombaként" is ismert mucormycosis előfordulása a Covid-19-en átesett páciensek körében csaknem négyszer-ötször olyan magas, mint a világjárvány előtt. Az indiai egészségügyi minisztérium útmutatást tett közzé arról, hogyan kezeljék ezeket az eseteket.
A csaknem 120 millió lelket számláló nyugat-indiai Mahárástra államban már 300 feketegombás esetet jelentettek, illetve hasonló számokról tudni Gudzsarát államból is, ahol eddig már négy nagy településen, köztük a legnagyobb városban, Ahmedábádban azonosították ezt a ritka fertőzést.
Súlyos lefolyással járhat
A fertőzés kifejezetten agresszív a legyengült immunrendszerű pácienseknél, és ha nem kezelik időben, akkor halált okozhat. A legnagyobb veszélyben azok a koronavírus-fertőzöttek vannak, akiknek elhanyagolt cukorbetegségük is van, illetve azok, akiket szteroidokkal kezeltek, vagy hosszú időt töltöttek intenzív osztályon.
A feketegomba-fertőzés során elfeketedhet vagy elszíneződhet a beteg orra, látászavar és mellkasi fájdalom alakulhat ki.
Más országokban is észlelték
David Denning, a Manchesteri Egyetem professzora szerint más országokban is észleltek ilyen eseteket, de Indiában kifejezetten magasabbak az arányok a nagy számú, elégtelenül kezelt cukorbeteg miatt.
India továbbra is a koronavírus-járvány által leginkább sújtott ország a világon az Egyesült Államok után, eddig 22,6 millió fertőzöttet regisztráltak. Az orvosi felszerelések hiányát jelenleg nemzetközi segélyszállítmányokkal próbálják enyhíteni.
Legolvasottabb
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Eljárás Magyarország ellen: Brüsszel beavatkozik a költségvetési hiányba](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722015874.jpg/240/?v=2024012201)
Eljárás Magyarország ellen: Brüsszel beavatkozik a költségvetési hiányba
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)