Drasztikusan csökkenhet a citrusfélék kínálata Európában, ami hatalmasat lendíthet az árakon – írja a Világgazdaság. Az Európai Unió ugyanis a korábbinál jóval szigorúbb növényegészségügyi szabályozást vezetett be. Emiatt több mint 40 millió tonna kiváló minőségű narancsot, citromot és grapefruitot kell megsemmisíteni.
Az új szabályozás a dél-afrikai importot akadályozza, ahonnan a második legnagyobb mennyiségben érkezik citrusféle Európába. Ha a dél-afrikai beszállítók eleget tesznek az új előírásoknak, annak is az EU-ban élő vásárlók fizetik meg az árát, ha pedig csökken a behozatal és beszűkül a kínálat, az is egyértelműen dráguláshoz vezet.
Az új szabály lényege, hogy az EU-ban csak hidegkezelésen átesett citrusfélék kerülhetnek forgalomba. A hivatalos szabályozás szerint ezzel akarják megelőzni, hogy a szállítmányokkal behurcolják Európába és elterjesszék a hamis molylepkét, vagyis a narancslepkét. A hidegkezelés azonban költséges, és a hatékonysága is vitatott: a dél-afrikai citrustermesztők szövetsége szerint a spanyol déligyümölcs-termesztők lobbija miatt szigorított az EU éppen a déli féltekén most zajló narancsszezon előtt. A szövetség a Világkereskedelmi Szervezethez fordult, mert szerintük a döntés 140 ezer gazda megélhetését tette kockára.
Európa kikötőiben a szigorítás miatt 3,2 millió karton gyümölcs rekedt, aminek értéke 38,4 millió euró, vagyis közel 15,3 milliárd forint.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Rémálom Sülysápon: gyerekkel együtt loptak el egy autót
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki