A pénzügyi segítségnyújtásról kezdenek egyeztetéseket kedden Cipruson az Európai Unió, az Európai Központi Bank (ECB) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakértői - közölte hétfőn a ciprusi pénzügyminisztérium. A közlemény szerint a hitelezői "trojka" nagy létszámú, több mint 30 tisztségviselőből álló delegációja háromnapos látogatása alatt a ciprusi kormánnyal, banki tisztségviselőkkel, politikai pártok és kereskedelmi szövetségek képviselőivel folytat megbeszéléseket.
A szakemberek első helyszíni szemléjük alatt a szigetország, a bajba jutott helyi bankok pénzügyi helyzetét, és a kormány hosszú távú gazdasági elképzeléseit tekintik át.
Ciprus a múlt héten fordult az euróövezetbeli partnereihez pénzügyi segítségért bajba jutott bankjainak talpra állítása érdekében, amelyek főként a görögországi kihelyezések miatt szenvedtek komoly veszteségeket. Ciprusi tisztségviselők ugyanakkor egyelőre nem hajlandók megnevezni a szükséges összeget, mondván, hogy ezt a trojkával folytatott tárgyalások során kalkulálják majd ki.
Az AP értesülései szerint a ciprusi kormánynak legalább 2,3 milliárd euróra lenne szüksége két legnagyobb hitelbankja, a Bank of Cyprus és a Cyprus Popular Bank feltőkésítéséhez.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Máris hemzsegnek a kamupártok a választás körül
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint