Ned Price, az amerikai külügyminisztérium szóvivője jelentette be, hogy Antony Blinken külügyminiszter pénteken feloldotta "a Ciprust érintő, védelemmel kapcsolatos kereskedelmi korlátozásokat".
Az Egyesült Államok 1987-ben rendelt el fegyverszállítási tilalmat Ciprus egészére, abban a reményben, hogy ezzel elősegíti a török hadsereg 1974. évi inváziója óta megosztott sziget újraegyesítését. Akkori döntésével Washington a fegyverkezési versenyt is korlátozni kívánta, és azt remélte, hogy sikerül előmozdítani a görög többség és a török kisebbség közötti békés rendezést.
Az amerikai kongresszus 2019 decemberében már enyhített a fegyverembargón, hogy lehetővé tegye nem halálos katonai felszerelések exportját. A teljes feloldásról szóló mostani rendelkezésre reagálva Nikosz Anasztasziadisz ciprusi államfő azt írta ki a Twitter-oldalára:
Történelmi döntésről van szó, amely a két ország közötti stratégiai viszony erőteljes fejlődéséről tanúskodik, beleértve a biztonság területét is.
A török külügyminisztérium viszont nem így látja a helyzetet, a tárca azt közölte, határozottan elítéli a fegyverembargó feloldását. Szerintük az amerikai döntés "fegyverkezési versenyt indít el a szigeten, sértve a Földközi-tenger keleti medencéjének békéjét és stabilitását". Ankara ezért felszólította az Egyesült Államokat, hogy vizsgálja felül a döntését, és folytassa a sziget két felével kapcsolatos kiegyensúlyozott politikáját, mivel ellenkező esetben az kedvezőtlenül hat a ciprusi kérdés rendezésére.
Washington azonban sokkal kevésbé a törökök, mint az oroszok elleni lépés helyességének tudatában dönthettek a ciprusi kérdésben. Az amerikaiak azzal a feltétellel vonták vissza az embargót, ha Nicosia nem engedi meg, hogy a kiköőit orosz hadihajók használják. Ezzel a lépéssel egyben azt is szeretnék elérni, hogy Nicosia ne közeledjen Oroszországhoz. Ciprus 2015-ben kötött megállapodást az oroszokkal arról, hogy az orosz hadihajók behajózhattak a nicosiai kikötőibe.
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt