A bolgár gazdasági és energiaügyi minisztérium nyilatkozatban reagált az uniós energiabiztos bejelentésére, hogy elhalasztják a Déli Áramlatról folytatandó tárgyalásokat. A szófia álláspont, hogy a Déli Áramlat gázvezetéket meg kell építeni, mert az nélkülözhetetlen az ország energiaellátása biztonságához, gazdasága növekedéséhez és a munkahelyek számának emeléséhez. Mint a dnevnik.bg idézte, ez nemzeti fontosságú stratégiai projekt.
Plamen Oresarszki miniszterelnök sajtóértekezleten fejtette ki, hogy ebben a kérdésben figyelembe kell venniük az ukrajnai válságot is, amit külügyminisztere azzal egészített ki, hogy emiatt talán érdemes volna akár néhány hétre elhalasztani a munkálatok folytatását, amíg a helyzet nem normalizálódik, de mint mondta, közép és hosszú távon nem aggódik.
A Déli Áramlat, amely 50 százalékban a Gazprom tulajdona, az orosz gázt a hagyományos tranzit országok elkerülésével szállítaná Európába, többek között Magyarországon keresztül.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el