Tevékenységünk célja, hogy a Gazpromtól importált orosz gázt északi irányból jövő importtal helyettesítsük - mondta Piotr Naimski, a lengyel kormány energetikai stratégiájáért felelős megbízottja az onet.pl portál tudósítása szerint. A varsói vezetés nagy lehetőséget lát Európában a cseppfolyósított gáz (lng) behozatalában.
Mind monda, úgy vélik, hogy Lengyelország 2022 után képes lesz helyettesíteni az eddigi keletről jövő gáz, és ennek megfelelően azt a célt tűzték a kormány elé, hogy találja meg a módját a Gazprom helyettesítésének. A tőlünk délre fekvő országok másként állnak a kérdéshez - folytatta a kormánymegbízott. Ők az eddigi feltételeken, infrastrukturálisan akarnak javítani.
Mondandóját egyebek mellett azzal támasztotta alá, hogy a Swinoujsciében lévő lng-terminált tavaly csak 22 százalékban használták ki, miközben elérhetnék a 60 százalékot is. Ezzel Lengyelország Európa vezető lng-felhasználói közé emelkedne.
Naimski szerint a Gazpromot ki lehet szorítani Európából vagy legalábbis jelentősen korlátozni lehetne az ide irányuló szállításait. Az lng világpiaci termékké válhatna, amennyiben az euroatlanti együttműködés országai ezt szorgalmaznák. A helyzetet javítaná, ha az amerikai exportőrök az európai benchmark árakat alkalmaznák, bár ez ez azt jelentené, hogy nekik kellene vállalni a szállítási költségeket.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Minimálbérben is a sereghajtók között kullogunk az EU-ban