Több tízezren gyűltek össze Ankarában a 2016. július 15-i puccskísérletre emlékezve. A tömeg előtt beszélt a török elnök is, aki a hatalomátvételi kísérlet felelőseinek szigorú büntetést ígért. Recep Tayyip Erdogan azt mondta: ha a parlament elfogadja a halálbüntetés visszaállítását, azt alkalmazni is fogják - olvasható a portálon.
"Ha a javaslatot megszavazza a parlament, és elém kerül, habozás nélkül fogom aláírni. És nem fog érdekelni, hogy Hans vagy George mit mond" - utalt az államfő a török politikát gyakran kritizáló nyugati politikára.
A puccs után széles körű állami tisztogatás kezdődött minden területen. Erdogan szerint volt politikai szövetségese, a hitszónok Fethullah Gülen akarta megfosztani hatalmától, ezért mindenki összeesküvés gyanújába keveredett, aki valamilyen vélt vagy valós alapon kapcsolatban volt Gülennel.
Az eltelt egy évben több mint 150 ezer embert elbocsátottak politikai nézetei miatt, több mint 50 ezer személyt pedig bíróság elé állítottak a puccsban való részvétel vádjával. A megemlékezés előtti napon pedig 7 ezer rendőrt és köztisztviselőt küldtek el állásából.
(A török ellenzék fellépéséről itt olvashat.)
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta