A koronavírus-járvány, az anyaghiány és az egekbe szökő szállítási költségek okozták az olyan háztartási gépek drágulását, mint a hűtőszekrény, fagyasztó vagy mosogatógép - írja a BBC.
A brit háztartási készülékgyártók kereskedelmi szövetsége (Amdea) szerint a nagykereskedelmi árak 3 hónap alatt 9 százalékkal emelkedtek, de az Egyesült Királyságban a megélhetési költségek az elmúlt hónapokban egyébként is 1992 óta nem látott ütemben emelkedtek.
Az infláció például hónapok óta folyamatosan gyorsul: januárban 5,5, decemberben 5,4, novemberben 5,1, októberben 4,2, szeptemberben 3,1 százalékkal emelkedtek éves összevetésben a fogyasztói árak.
Az Appliances Direct - amely 8 százalékos részesedéssel rendelkezik a brit háztartási gépek piacán - a BBC-nek elmondta, sokkal magasabb nagykereskedelmi költségekkel szembesültek, amelyeket kénytelen voltak áthárítani a vásárlókra. Ezért most átlagosan 30 százalékkal többetköltséget a vásárlók fizetik meg.
"Ha megnézünk egy nagy amerikai hűtőszekrényt, amelyet Kínából hozunk, a koronavírus-járvány előtt a szállítása körülbelül 12 fontba került a szállítás, ez nagyjából 6 hónapos átfutási időt jelentett" - közölte a vállalat.
Az AO World, elektromos cikkeket forgalmazó kiskereskedője azt mondta, hogy az ellátási láncra nehezedő nyomás miatt árak mintegy 10-12 százalékkal emelkedtek. Egy friss kutatás szerint azonban a mosogatógépek árai némi enyhülést mutatnak.
A vállalat szóvivője a BBC-nek azt mondta, hogy az inflációs nyomás mellett a szállítási költségek megnövekedésével is meg kell küzdeniük, ezért az év hátralévő részében várhatóan nem lesz enyhülés.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba