Az Írországból az európai kontinensre utazó áruk tengeri szállítása több mint 50 százalékkal bővült 2012 első hat hónapjában, miután de facto is életbe lépett a brexit, azaz Nagy-Britannia kikerült az uniós vámövezetből és kilépett az egységes gazdasági térségből is – írja a Guardian a hivatalos adatokra hivatkozva. Az Ír Tengeri Fejlesztési Hivatal (IMDO) adatai szerint a hagyományosan a britek ködös szigetét is érintő szállítások átterelődtek a közvetlen összeköttetésre, ami 32 új kompútvonal megnyitását eredményezte a franciaországi Le Havre, Cherbourg, Dunkirk és a belga Zeebrugge kikötője felé.
Ezzel egyidejűleg a Dublin, illetve Liverpool, Holyhead és Anglesey közötti forgalom majdnem ötödével csökkent, és a kisebb jelentőségű ír-brit összeköttetéseken 30 százalékos visszaesést tapasztaltak. A magyarázat nyilvánvaló – derül ki az IMDO összesítéséből –, a kamionok el akarják kerülni az EU-ból történő ki- és belépéssel járó adminisztrációs macerát, ami egyébként lehet, hogy éppen annyival növelné meg menetidejüket, mint amennyivel korábban rövidítette, hogy a brit szigeten saját kerekeiken döngettek át a méltóságteljes tempóban haladó kompok igénybevétele helyett.
Kapcsolódó
Jelenleg a ponttól pontig tartó teherforgalom egyharmada halad közvetlenül Írországból a kontinensre, míg 2019-ben csupán 16 százalék volt ez az arány. Az említett 52 százalékos ugrás is 2021 második-harmadik negyedévének és 2019 hasonló időszakának összehasonlításából adódik. A változás velejárója, hogy az ír kikötők forgalma nőtt (köszi, brexit), Belfasté 15, Larne-é 18, Warrenpointé 20 százalkkal. Írország legnagyobb kikötője, a Rosslare Europort a napokban jegyzete fel története legforgalmasabb napját.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban