A pénzügyér hétfőn ismerteti a londoni alsóházban a következő pénzügyi év költségvetési tervezetét.
Hammond - akit a BBC közszolgálati televízió és a Sky News kereskedelmi hírtelevízió egyaránt megszólaltatott vasárnapi politikai magazinműsoraiban - elmondta: a költségvetés annak feltételezésével készül, hogy lesz brexit-megállapodás, mivel London rendkívül valószínűtlennek tartja, hogy Nagy-Britanniának jövőre megállapodás nélkül kell kilépnie az EU-ból - írta az MTI.
A kormány erre az eshetőségre is készenléti terveket dolgoz ki, és ha ez a forgatókönyv valósul meg, akkor más stratégiát kell alkalmazni a brit gazdaság jövőjére. Ebben az esetben új költségvetésre is szükség lenne - mondta Hammond.
A pénzügyminiszter szerint a brexit-megállapodás elérése esetén lehet csak szó a pénzügyi válság óta tartó költségvetési szigor enyhítéséről.
Theresa May miniszterelnök a kormányzó Konzervatív Párt múlt havi éves kongresszusán tényként közölte, hogy "a megszorítások véget értek", ám e bejelentését számos elemző azóta megalapozatlannak minősítette.
Legutóbbi előrejelzéseikben nagy londoni elemzőházak is felhívták a figyelmet arra, hogy a brexit-megállapodás elmaradása esetén nem lennének tarthatók a jelenlegi növekedési és költségvetési várakozások.
Legolvasottabb
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Kinyíltak a családi trezorok: meglepő, mi történt az ékszerekkel és a tört arannyal
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye