A lengyel igazságügyi tárca a korrupció elleni jogszabály szigorításán dolgozik. A változtatás nyomán a számlán kívüli anyagi ellenszolgáltatás elfogadása - azaz akár a borravaló is - egymillió zlotyval (75 millió forint) büntethető bűncselekménynek fog minősülni - írta a gazeta.pl. A kiszabható börtönbüntetés határa 12 évről 20-ra nőhet.
Zbigniew Ziobro igazságügyi miniszter szerint a változtatásra feltétlenül szükség van ahhoz, hogy a komoly korrupciós bűncselekmények elkövetői félni kezdjenek, mert eddig elnézően bántak velük, így a büntetéssel csak mint kockázattal számoltak. Gyakran csak felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték őket, amit az elfogadott pénz kárpótolt.
Kapcsolódó
Eközben a korrupció egyre nagyobb teret ölt Lengyelországban. Tavaly 32 ezer korrupcióval kapcsolatos bűncselekményt fedeztek fel, ez sokkal több az egy évvel korábbi 17,5 ezernél. A Transparency International 180 országot tartalmazó korrupciós rangsorában Lengyelország a 29. helyről a 36.-ra esett.
A fotó forrása: Shutterstock.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Ijesztő, hogy mennyire hitelesek lettek a csalók: ez az új pusztító trükk
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ