Rekordnak számít a napokban visszafoglalt, mintegy 3,6 milliárd dollár értékű kriptovaluta-zsákmány, amelyet még 2016-ban tulajdonított el egy házaspár a Bitfinex kriptovaluta-tőzsdéről. Az ügyben a 34 éves Ilya Lichtenstein orosz-amerikai állampolgárt és 31 éves feleségét, Heather Morgant is letartóztatták - közölte az amerikai igazságügyi minisztérium - írja a Bloomberg.
Az igazságügyi minisztérium azzal gyanúsítja a párt, hogy a Bitfinex ellen hackertámadást hajtottak végre, melynek következtében elloptak több mint 94 ezer bitcoint, amiket tisztára akartak mosni.
A kibertámadás során több mint 2 ezer, engedély nélküli tranzakciót kezdeményeztek, mintegy 120 ezer digitális fizetőeszközt - akkori érték szerint 65 millió dollárt eltulajdonítva. Ebből most "csak" 94 ezret foglaltak le. Az elköltött milliókat beruházási szakemberként aranyba és tokenbe fektette a férfi - írja a portál.
A házaspár ügyvédje szerint már hónapokkal korábban tudták, hogy nyomoznak utánuk, mégsem fogták menekülőre, mivel "csak közvezett bizonyítékuk van a hatóságoknak" és se hangfelvétel, se írásos bizonyítékot nem sikerült ellenük felhozni.
Ennek ellenére, ha beigazolódik a gyanú, a házaspár 25 év börtönbüntetésre számíthat. Az óvadékkal kapcsolatos tárgyalást február 11-re tűzték ki.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni