Ha Jeff Bezos, az Amazon.com alapítója így folytatja, akkor rövidesen átveheti az első helyet a Bloomberg világ leggazdagabb embereit felsoroló listáján.
Jelenleg még Gates vezet 89,6 milliárd dollárral (24,3 billió forint), de Bezos 84,9 milliárd dollárral (23 billió forint) a második.
Bezos az elmúlt időszakban a többi milliárdoshoz képest tempósabban növelte a vagyonát. Még 2015-öt 28,5 milliárd dollárral nyitotta, 2016-ot 59,7 milliárddal, az idei évet pedig 65,4 milliárd dollárral kezdte. Tehát csak az idén Bezos 30 százalékos, míg Gates csak 9 százalékos pluszt ért el.
Gates és Bezos mögött egyébként a legfrissebb - a szerdai amerikai tőzsdezáráskori adatok alapján készült - listán a Zara divatlánc tulajdonosa, Amancio Ortega áll a harmadik helyen 82 milliárd dollárral, a negyedik Warren Buffett befektetési guru 76,3 milliárddal. Az ötödik pedig a facebookos Mark Zuckerberg 65,5 milliárd dollárral.
A Bill Gatest szorongató Bezosról szóló rendhagyó portrénkat itt olvashatja el, ebben a videóban pedig megnézheti, honnan indult és hová jutott az amazon alapítója.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Rémálom Sülysápon: gyerekkel együtt loptak el egy autót
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki