A kínai központi bank döntése értelmében a jüan mellett a rubel is hivatalos fizetőeszköz lett az északkelet-kínai Heilungkiang tartomány Szujfenho városában. A kínai jegybank szerint "a határ menti településen annak eredményeként válhatott a rubel is fizetőeszközként, hogy jelentősen nőtt a kétoldalú kereskedelem, amelynek az elszámolása rubelben és jüanban történik a korábbi dollár helyett".
Szujfenho városán keresztül bonyolódik Heilungkiang tartomány kivitelének 80 százaléka Oroszországba.
A múlt év közepén az orosz-kínai kereskedelemben csaknem 75 százalékát számolták el dollárban. Már tavaly augusztusban az orosz és a kínai központi bank megállapodás-tervezetet dolgozott ki a devizacsere-ügyletekről a két ország közötti kereskedelmi forgalom saját devizában történő elszámolásának és a dollár kiiktatásának lehetővé tételéről.
Tavaly októberben pedig már meg is állapodtak egy 24 milliárd dolláros devizacsere-ügyletről. Ennek előnye Moszkva számára az volt, hogy stabil jüanra válthatta a nyugati szankciók és a nyersolaj áresése miatt megroggyant rubeljét, Kína pedig ezzel újabb lépést tett a felé, hogy globális devizává erősítse a jüan.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön