A hivatalos adatok szerint csaknem 4500 bevándorló érkezett márciusban Szerbiába – írja a vajdasági Szabad Magyar Szó. Sokuk embercsempészek által jut az országba és azok segítségével is folytatják az útjukat az Európai Unióba. Mindezért több ezer eurót fizetnek.
A szerb fővárosba sok tehetős bevándorló is érkezik, ők szállodákban vagy motelekben szállnak meg. Többen repülővel érkeznek Belgrádba. Aki csak teheti az érkezők közül, minél előbb a határ menti településekre utazik, hogy onnan próbálkozhasson a továbbjutással – számolt be riportjában a Pannon RTV Közügyek című műsora.
A nagykikindai befogadóközpontban közel félezer bevándorló tartózkodik, a legtöbben afgánok, pakisztániak és bangladesiek, akik között gyakoriak az összetűzések. A Közügyek stábjának egy helyi vezető elmondta, hogy a valamikor biztonságos kis falvak életét az illegális bevándorlók jelenléte teljesen a feje tetejére állította.
A gyerekek az utcákon nem játszhatnak, naplementével észszerű mindenkinek otthon maradni, a kapukat napközben is zárva kell tartani, őrizni kell a veteményeseket, a gyümölcsösöket, a lakatlan házakat, sőt már a villanypóznákat is védelmezni kell, mert egyesek az áramot is megtanulták onnan lopni.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön