Az egyeztetések kedden kezdődött második szakaszában jelentős haladást sikerült elérni - emelte ki Michael Grosse-Brömer, a CDU/CSU parlamenti frakciójának igazgatója az eddigi eredmények áttekintésére összehívott megbeszélés után, hozzátéve, hogy a következő hét lesz "a döntések hete" - írta az MTI.
Andreas Scheuer, a CSU főtitkára azt mondta, hogy pártja bizakodva tekint előre az egyeztetések végső szakaszára. Nicola Beer, az FDP főtitkára kiemelte, hogy az október közepén elkezdett tárgyalássorozaton megmutatkozott, lehetséges megalkotni egy keretet a négy párt közös kormányzásához, de bőven van még tennivaló.
Kapcsolódó
A Zöldek pártigazgatója, Michael Kellner elmondta, hogy sikerült "kibontani a vitorlákat" és elindulni, de jó lenne, ha valamennyi szereplő "még több hátszelet" biztosítana a folyamatnak. Hangsúlyozta, hogy a részkérdésekben kidolgozott megállapodások nem jelentik azt, hogy meg is alakul a négy párt első közös szövetségi kormánya, mert nincs megegyezés, amíg nincs mindenben egyetértés.
Közös válaszok
Egy pénteken kiszivárgott dokumentum szerint egy sor kérdésre sikerült közös választ kidolgozni, így többek között megállapodtak abban, hogy a következő négy évben 16 milliárd euró (5000 milliárd forint) plusz forrást kell fordítani az oktatás és kutatás-fejlesztés területére, a szélessávú internet infrastruktúrájának kiépítésére pedig 20 milliárd euró közpénzt kell biztosítani 2025-ig.
Azonban ezeket a szakértői szinten kidolgozott elképzeléseket a legfelső szinten, a pártelnökök fórumán is el kell fogadni, és várhatóan vissza kell venni a kiadások növekedésével járó tervekből, mert az adóbevételek alakulásáról a héten készített hivatalos becslés alapján a következő kormánynak négy évre legfeljebb 30 milliárd eurós mozgástere nyílik, ha meg akarja őrizni az államháztartási egyensúlyt.
Éjjel is tárgyalnak majd
A pártok színe (CDU/CSU: fekete, FDP: sárga, Zöldek: zöld) alapján Jamaica-koalíciónak nevezett kormány megalakításának lehetőségéről szóló egyeztetések utolsó fordulóját a tervek szerint november 16-án tartják, várhatóan éjjel is tárgyalnak majd. Ezen a "hosszú kések éjszakájának" is nevezett megbeszélésen öntik végső formába az egyeztetési, szondázási folyamat végeredményét.
A delegációkra nehezedő nyomást fokozza, hogy a közvélemény kezd elfordulni a Jamaica-koalíció gondolatától, egy csütörtökön ismertetett felmérés szerint már csak 45 százalék tartaná jónak, ha megalakulna a CDU/CSU-FDP-Zöldek összetételű kormány, ami 12 százalékpontos csökkenés az októberben regisztrált 57 százalékhoz képest.
Az egyeztetések záródokumentumát valamennyi párt külön-külön megtárgyalja majd az illetékes fórumokon, amelyeken eldöntik, hogy elkezdik-e a hivatalos koalíciós tárgyalásokat. A Zöldek egy rendkívüli pártkongresszuson határoznak az ügyben, az Angela Merkel kancellár vezette CDU-nál pedig egy kétnapos választmányi ülésen, és öt regionális konferenciát is szerveznek, amelyeken szélesebb körben tárgyalnak a koalíció lehetőségéről.
Még nem volt ilyen
Az esetleges Jamaica-koalíció tagjai soha nem kormányoztak még együtt szövetségi szinten, de a CDU/CSU és az FDP évtizedeket töltött együtt kormányon, és tartományi szinten is dolgoztak már együtt különböző összetételben. Így például a bajor CSU az FDP-vel vezette Bajorországot 2008-tól 2013-ig, Baden-Württembergben pedig a CDU a Zöldek kisebbik koalíciós partnere tavaly óta. Schleswig-Holsteinben idén nyáron CDU-Zöldek-FDP kormány alakult.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük