Míg júniusban a korábbiakhoz hasonlóan 1,5 százalékos bővülést mutatott az amerikai ipari cikkek rendelésállománya, addig közlekedési megrendelések miatt júliusban szárnyalt a mutató. Egészen 10,5 százalékos bővülést produkált havi alapon, de most hogy ilyen többletmegrendelés nem érkezett beesett a mutató. A piac számított is erre, a konszenzus pedig -9,3 százalékot mutatott a Reuters felmérése alapján. Ehhez képest bár nagyobb korrekcióról van szó, ennek a jelentősége elhanyagolható.
Ha kiszűrjük a közelkedési szektor hatásait a mutatóból, akkor már pusztán 0,1 százalékos visszaesést látunk augusztusban, tehát a látványos fő számok ellenére egy kis elmozdulást mutató adatközlésről van szó. A piac ennek megfelelően nem reagált érdemben a 16 órás adatközlésre.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ritka látvány: hatalmas jégtömböket vetett partra a Balaton
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat