Kedden a fizikai, szerdán a kémiai Nobel-díj kitüntetettjeit ismerteti a Svéd Királyi Tudományos Akadémia. A hagyományoknak megfelelően csütörtökre volt várható az irodalmi kategória nyertesének kihirdetése, a díjat odaítélő Svéd Akadémia egyik tagja azonban a napokban közölte, hogy hogy héttel később, október 13-án lesz a bejelentés.
Október 7-én Oslóban ismertetik a Nobel-békedíj idei kitüntetettjét, majd október 10-én ismét Stockholmban azt, hogy ki kapja a svéd jegybank által alapított közgazdasági Nobel-emlékérmet.
A díjakat, amely mellé idén is 8 millió svéd korona jár, hagyományosan az elismerést alapító Alfred Nobel-halálának évfordulóján, december 10-én adják át.
(Képünkön Nobel végrendelete.)
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban