A szenegáli egészségügyi minisztérium megerősítette, hogy diagnosztizálták az országban az első ebolás megbetegedést - derül ki a BBC tudósításából. Ez az ötödik nyugat-afrikai ország, amelyre átterjed a télen indult járvány. Ez az Ebola eddigi legpusztítóbb megjelenése Afrikában, igaz, a halálozási arány 90 százalékról 52 százalékra mérséklődött.
Awa Marie Coll Seck szenegáli egészségügyi miniszter pénteken azt nyilatkozta a sajtónak, hogy egy fiatal guineai férfinál mutatták ki az Ebola-fertőzést. A beteget azonnal karanténba zárták. A hírben az az ijesztő, hogy Szenegál korábban lezárta guineai határát, hogy útját állja az Ebola terjedésének. A járvány megjelenése azt bizonyítja - amire sok szakértő felhívta a figyelmet -, hogy a határok még így is könnyen átjárhatók maradtak.
Szenegál ezenfelül megtiltotta a Guineából, Libériából és Sierra Leonéból - az Ebola-járvány három legfertőzöttebb országából - indult repülőgépek leszállítását, továbbá az ezekből érkező hajók kikötését.
Tragikus félreértés
Szintén pénteken zavargások törtek ki Guinea második legnagyobb városában, Nzerekore településen, miután kiderült, hogy a hatóságok fertőtlenítő szerrel szórták be a legnagyobb piacot. Egy bölcs döntéshozó úgy gondolhatta, hogy ezzel elejét vehetik a járvány tovaterjedésének. A lázongás pontos oka nem ismert, egyesek állítólag attól tartottak, hogy a fertőtlenítő spray ahelyett, hogy elpusztítaná, terjeszti az Ebolát. A városban 24 órás kijárási tilalmat rendeltek el.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legfrissebb becslése szerint eddig több mint 1500 embert ölt meg a Guineából kiindult Ebola-járvány. A megfertőzöttek száma legkevesebb 3000. Pontos számot azért nem tudunk, mert az emberek nem minden esetet jelentenek be a hatóságoknak.
A WHO prognózisa szerint összesen 20 ezer ember fertőződhet meg a gyilkos vírussal, mielőtt a járvány véget érne. A védekezéshez 490 millió dollárra lenne szükség. A világszervezet nem hisz abban, hogy a határok lezárása segíthet a vírus terjedésének megfékezésében, ehelyett az egészségügyi személyzet és felszerelés bővítését szorgalmazza.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban