Kisebb háborúba kezdtek egymással az Európai Unió intézményei a 11 tagországban bevezetni tervezett pénzügyi tranzakciós adóval (FTT) kapcsolatban. Az Európai Tanács jogi tanácsadó szervezte azt találta, hogy az adó sértené a közösség többi államának szuverenitását, mivel egy másik országban beszedett közterhet vetne ki olyan pénzügyi szolgáltatókra, amelyek székhelye a 11 országon kívüli valamelyik tagállamban van. Ezzel beavatkozna azok adóztatásába, miközben az adószabályok meghatározása minden állam szuverén joga. Az FTT emellett gátolná a tőke zavartalan áramlását az unión belül, amivel annak egyik alapértékét sértené meg.
Az EB néhány hónappal ezelőtt állt elő az FTT-re vonatkozó javaslattal, amely a 11 érintette országban a többiek bekapcsolódása nélküli is lehetővé tenné az adó kivetését. Emer Traynor a bizottság adózásért felelős főigazgatóságának szóvivője internetes oldalán ma közölte, hogy nem értenek egyet a jogi szakvéleménnyel. Álláspontjuk szerint az csupán az EB tervezetének egyes részleteivel foglalkozik, ezért Brüsszel kitart amellett, hogy az FTT összhangban van az uniós joggal és a nemzetközi adózási szabályokkal. Az EB saját jogi háttérszervezete elemzi a "további részleteket".
Brüsszel határozott támogatást kapott Berlintől az ügyben: a pénzügyminisztérium szóvivője határozottan kijelentette, hogy a kormány az elutasító jogi állásfoglalás ellenére folytatja az FTT-vel kapcsolatos előkészítő munkát. A jogi aggályokat világossá kell tenni, és meg kell határozni azokat a lépéseket, amelyek eltakarítják ezeket az útból.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
A magyar kormány is aláírta a levelet: Orbán szövetségese Brüsszelhez fordult
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra
Szorít az idő: csak pár napig válthatja be a nyugdíjas élelmiszer-utalványt, ha így járt