Az ukrán jegybank csütörtök 6 százalékon hagyta az alapkamatot, amit júniusban vitt le erre a szintre a korábbi 8 százalékról.
A hat százalék az ország függetlensége óta a legalacsonyabb kamatszint. Tavaly április óta az idén júniusig nyolcszor csökkentették az alapkamatot, az akkori 17,5 százalékról, ezen belül az idén eddig négy kamatcsökkentésre került sor.
Kapcsolódó
Ukrajna hazai összterméke (GDP) 11,4 százalékkal csökkent az idei második negyedévben a tavalyi azonos időszakkal összevetve, miután a gazdaság az első negyedévben 1,3 százalékkal zsugorodott.
Az ukrán kormány egyelőre fenntartja azt a várakozását, hogy az idén a GDP 4,8 százalékkal csökken, jövőre viszont már 4,6 százalékkal nő.
Amennyiben beigazolódik a kormányzati várakozás, akkor az idei lesz az első év 2015 óta, amikor csökken az ukrán gazdaság, akkor a GDP 9,8 százalékkal esett. A koronavírus-járvány elég intenzív Ukrajnában a második hullám alatt.
Ukrajna gazdasága 2019-ben 3,2 százalékkal, 2018-ban 3,3 százalékkal, 2017-ben pedig 2,5 százalékkal nőtt.
Legolvasottabb
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Kétezer kamion szabadul ma rá Budapestre, leállhat a forgalom
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal
Visszakerült Trump képe az Epstein-dokumentumokba
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Kiderült, lánybanda késelt a VI. kerületben
Felrobbantottak egy orosz tábornokot Moszkvában
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban