A Wirtschaftswoche című gazdasági hetilap szerint Brüsszelben már készülnek a tavaszi görögországi választások előtt felfüggesztett támogatási program folytatására, holott a hitelezői trojka - az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap - szakértői azt állapítják majd meg jelentésükben, hogy Görögország nem teljesítette maradéktalanul a program folytatásának feltételeit.
A lap egy forrása szerint az athéni kormány "kap egy listát reformokról, amelyeket meghatározott időn belül el kell fogadtatni a parlamenttel". A következő hitelrészletet pedig akkor szabadítják fel, amikor a képviselők mindent megszavaztak - mondta az Eurócsoport - az euróövezeti pénzügyminiszteri tanács - környezetéhez tartozó forrás a Wirtschaftswoche internetes kiadásában megjelent beszámoló szerint.
Angela Merkel német kancellár és Wolfgang Schäuble pénzügyminiszter az utóbbi hetekben azt hangoztatta, hogy Görögország támogatásának folytatásához végre kell hajtani a hitelmegállapodáshoz kapcsolódó reformokat. Ettől a követeléstől azonban elálltak, mert mindenképpen az euróövezetben akarják tartani Görögországot. "Túlságosan nagy a félelem a dominóhatástól" - mondta a lapnak egy uniós diplomata.
A Focus című hetilap is arról írt, hogy Berlinben és Brüsszelben senki sem hajlandó megkockáztatni a görög eurótávozást. A trojka szakértői a jelentésükben "olyan megállapításokra jutnak majd, amelyek alapján a politikusok átutalhatják a következő részletet" - idézett a Focus a honlapján egy európai parlamenti forrást.
A trojka képviselői szeptember elején kezdték meg a 130 milliárd eurós második hitelprogram végrehajtásának ellenőrzését. A helyszíni ellenőrzésről készülő jelentéstől függ, hogy Athén megkaphatja-e a hitel következő részletét. A jelentést az eredeti menetrend szerint szeptemberben kellett volna lezárni. A Reuters hírügynökség szerint a dokumentumot várhatóan csak novemberben, az amerikai elnökválasztás után teszik közzé, hogy az esetleges piaci megrázkódtatások ne befolyásolják a választást.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el