A jegybank kormányzótanácsa csütörtöki ülésén változatlanul hagyta az irányadó refinanszírozási műveletek 0,00 százalékos kamatlábát, valamint az aktív oldali és a betéti rendelkezésre állás kamatlábának 0,25 százalékos, illetve -0,40 százalékos szintjét.
A testület arra számít, hogy az ECB irányadó kamatai tartósan, a nettó eszközvásárlásoknál jóval tovább, a mostani szinteken maradnak - áll a közleményben.
A hagyományostól eltérő monetáris politikai intézkedéseket illetően a kormányzótanács megerősítette szándékát, hogy a nettó eszközvásárlásokat a mostani 60 milliárd eurós havi ütemben 2017. december végéig folytatja, illetve szükség esetén ennél is tovább, mindenesetre addig, amíg az inflációs pályának a testület inflációs céljával összhangban álló, tartós korrekcióját nem tapasztalja - írta az MTI.
Ha a kilátások kedvezőtlenebbé válnak, vagy a pénzügyi helyzet úgy változik, hogy nem lesz összeegyeztethető az inflációs pálya tartós kiigazítása felé tett további előrelépéssel, a kormányzótanács készen áll rá, hogy a programot terjedelemben, illetve időtartamban kibővítse - fogalmazott a kormányzótanács.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető