Az egészségügyi minisztérium határozottan visszautasította a kritikát, mondván, hogy az illetékesek legalább annyiszor tárgyaltak az egészségvédőkkel és a jótékonysági szervezetekkel, mint a szeszipar képviselőivel. A kormány azt nyilatkozta júliusban, hogy még nem állnak készen a David Cameron miniszterelnök által korábban jóváhagyott minimálár bevezetésére, s hogy egyelőre nincs elég bizonyíték arra, hogy ez a lépés csökkenteni a fogja a túlzott fogyasztást.
A Daily Telegraph szerdai számában azonban 21 egészségügyi szakértő levélben kritizálja a döntést, arra a British Medical Journalban publikált vizsgálatra hivatkozva, amelyből pontosan kiderül, hogy az illetékesek milyen gyakran találkoztak az szeszipar lobbistáival. A levélben felszólították a kormányt, hogy a közegészségügyet helyezze előtérben, és ne úgy táncoljon, ahogy a szeszipar fütyül.
Hasonló kritikát váltott ki, amikor novemberben a lobbisták nyomására elvetették, hogy a cigarettás dobozokon képekkel figyelmeztessenek az egészségügyi kockázatokra.
A British Medical Journal szerint 2010 és 2013 között a kormány 130 alkalommal találkozott a szeszipar képviselőivel, ebből két találkozóra már a minimumárakról folytatott nyilvános konzultáció lezárása után került sor. Ugyanakkor a minisztérium szóvivője teljesen megalapozatlannak nevezte hogy ez az illetékesek és lobbisták közötti helytelen kapcsolattal járt volna. A lobbizást szabályozó új törvényt jelenleg tárgyalja a parlament.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el