A közösségi médiában tették közzé a halálos fenyegetést Nehammer és Raab ellen. Az indulatokat feltehetően az váltotta ki, hogy mindketten keményen felléptek a zavargások kirobbantásával gyanúsított török nacionalisták ellen - írja az MTI.
Az Alkotmányvédelmi Hivatal felmérte a kockázatot, és úgy ítélte meg, hogy éjféltől rendőri védelem alá helyezik a két minisztert. A feladatot a Cobra-különítmény egységei látják el.
Kapcsolódó
Susanne Raab elmondta, hogy nem hagyják megfélemlíteni magukat; továbbra is mindent megtesznek annak érdekében, hogy felderítsék: milyen befolyást gyakorol Törökország az Ausztriában működő török szervezetekre, illetve az itt élő török lakosságra.
A tárcavezető kiemelte, hogy határozottan fellépnek a radikális politikai iszlám ellen; "dokumentáló központokat" hoznak létre, hogy segítségükkel átvilágítsák a Törökországból finanszírozott radikális iszlám egyesületeket.
Karl Nehammer arról beszélt: az osztrák kormány tagjai közül senki sem hagyja, hogy erőszakos elkövetők megfélemlítsék. A belügyminiszter szerint nem fogadható el, hogy szélsőséges politikai eszméket hirdető emberek veszélyeztetik a biztonságot, és hajtanak végre erőszakos cselekedeteket.
Legolvasottabb
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Merénylet után Moszkvában: felébredt a lelőtt szuperkém-tábornok
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Kinyíltak a családi trezorok: meglepő, mi történt az ékszerekkel és a tört arannyal
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye