Az egyeztetés még a hét végén volt, de az amerikai elnöki hivatal csak kedden adott róla tájékoztatást. A közlemény szövege szerint "a két vezető megvitatta a közelmúlt fejleményeit (Észak-Koreában) és azt, hogy hogyan érhető el Észak-Korea végleges és teljes körűen ellenőrizhető atomfegyver-mentesítése" - idézi az MTI.
Phenjan a hét végén fegyverkísérleteket hajtott végre, amelyeket az észak-koreai állami hírügynökség "csapásmérő gyakorlatoknak" nevezett. Mike Pompeo amerikai külügyminiszter erre reagálva vasárnap azt mondta: ezek a fegyverek az Észak-Korea melletti vizekben landoltak, és nem jelentettek veszélyt az Egyesült Államokra, Dél-Koreára vagy Japánra.
Kapcsolódó
"Tudjuk, hogy ezek rövid hatótávolságú rakéták, és nem interkontinentális ballisztikus rakéták voltak" - fogalmazott egy televíziós interjúban az amerikai diplomácia irányítója. Donald Trump amerikai elnök pedig szombaton - közvetlenül a fegyverkísérletek híre után - Twitteren azt írta: "lesz megállapodás" Észak-Koreával.
A Yonhap dél-koreai hírügynökség tájékoztatása szerint a Donald Trump és Mun Dzse In közötti beszélgetés mintegy 35 percig tartott, és a felek megvitatták az Észak-Koreának nyújtandó élelmiszersegély kérdését is.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el