Behrusz Kamálvandi szóvivő elmondta, hogy a létesítményben 4,5 százalékos dúsítású uránt fognak előállítani. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökséget (NAÜ) tájékoztatták minden lépésről, ellenőrei jelen vannak a helyszínen, és felügyelik a folyamatot - olvasható a portálon.
Irán a napokban jelentette be, hogy újrakezdi az urándúsítást a fordói atomlétesítményben, és megkezdte az 1044 centrifuga feltöltését uránium-hexafluoriddal. A 2015-ös többhatalmi atomalku legfeljebb 3,67 százalékban állapította meg az urándúsítás felső küszöbét. A NAÜ már augusztus végén arról számolt be, hogy Irán 4,5 százalékosra emelte a dúsítás fokát. Ebből azonban még mindig lehetetlen atomfegyvert előállítani, ahhoz szinte vegytiszta, 90 százalékosan dúsított urániumra lenne szükség.
Donald Trump amerikai elnök tavaly májusban felmondta a megállapodást arra hivatkozva, hogy Teherán nem tartja be kötelezettségvállalásait. Az Egyesült Államok a korábban felfüggesztett szankciókat is újra életbe léptette. Egy évvel később az iszlám köztársaság bejelentette, hogy fokozatosan újraindítja az atomalku korlátozta nukleáris tevékenységeit, ha a nemzetközi szerződés többi részese nem ellensúlyozza az amerikai szankciók negatív hatásait.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el