Sessions este össztűz alá került, miután a lap az internetes oldalán megjelentette, hogy a kampány idején - még alabamai szenátorként és a szenátus fegyveres erőkkel foglalkozó bizottságának tagjaként - kétszer is találkozott Szergej Kiszljak washingtoni orosz nagykövettel, s e megbeszélésekről nem számolt be a kinevezése előtti szenátusi meghallgatáson.
A Demokrata Párt vezető kongresszusi tagjai lemondásra szólították fel a minisztert. Nancy Pelosi, a demokraták képviselőházi - kisebbségi - csoportjának vezetője közleményt adott ki, amelyben azzal vádolta meg a minisztert, hogy "eskü alatt hazudott". A kaliforniai képviselőnő szerint független, kétpárti, külső bizottságnak kell megvizsgálnia Donald Trump elnök "oroszokhoz fűződő politikai, személyes és pénzügyi kapcsolatait". Szintén közleményben követelte Jeff Sessions lemondását Elijah Cummings marylandi képviselő és Elizabeth Warren massachusettsi szenátor.
A miniszter éjjel közleményt adott ki, amelyben leszögezte: "Soha, semmiféle orosz tisztségviselőkkel nem találkoztam, hogy kampánytémákat vitassak meg velük". "Elképzelésem sincs, hogy ezzel az állítással mit akarnak mondani. De hamis."
Sarah Isgur Flores, Sessions szóvivője a The Washington Post munkatársainak úgy nyilatkozott, hogy szenátusi meghallgatásán Sessions nem vezette félre a kongresszust, mivel "Oroszország és a Trump-kampány esetleges kapcsolatairól kérdezték s nem azokról a találkozókról, amelyeket szenátorként és a szenátus fegyveres erőkkel foglalkozó bizottságának tagjaként bonyolított le".
Hozzátette, hogy "tavaly a szenátor több mint 25 megbeszélést folytatott különböző külföldi nagykövetekkel, köztük a brit, a koreai, a japán, a lengyel, az indiai, a kínai, a kanadai, az ausztrál, a német és orosz nagykövettel". E találkozók tényét az igazságügyi minisztérium is megerősítette, leszögezve, hogy Jeff Sessions az említett kongresszusi bizottság tagjaként, szenátorként folytatott megbeszélést a nagykövetekkel.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót