Ne is gondoljanak a hadsereg bevetésére a tüntetők ellen - figyelmeztette a kijevi vezetést a washingtoni kormány, miután tegnap a közutálatnak örvendő Berkut rohamrendőrség megpróbálta kiszorítani a tüntetőket a Függetlenség teréről és a városházáról. A hivatalos magyarázat szerint csak a közlekedési útvonalakat akarták szabaddá tenni, ám a BBC tudósítója szerint aki ott volt, az úgy látta, hogy egyszer és mindenkorra haza akarták zavarni az embereket.
Pavlo Lebegyev ukrán védelmi miniszter telefonon beszélt amerikai kollégájával, Chuck Hagellel, akit biztosított arról, hogy Kijev nem készül a hadsereg bevetésére a demonstrálók ellen. A tüntetők - akik hétvégenként több százezres tömegben vonulnak fel, hét közben pedig néhány ezren megszállva tartják az ukrán főváros egyes részeit, barikádokkal megerősítve állásaikat - azt akarják, hogy Ukrajna írja alá a társulási szerződést az EU-val.
Politikai lépéseket mérlegelünk, ezen belül felmerült a szankciók lehetősége is - jelentette ki Jen Psaki, a Pentagon szóvivője. Részletekről nem tudott beszámolni. Nem tartunk a döntések meghozatalánál - tette hozzá. A határozottabb fellépést a hatóságok tegnapi keménykedés nyomán kezdte fontolgatni az amerikai vezetés.
Kétbalkezes farkas, vigyorgó kakukk
Viktor Janukovics ukrán államfő kezd a rajzfilmből ismert prérifarkasra hasonlítani, aki mindenféle módon próbálja elkapni a gyalogkakukkot, ám mindig pofára esik, és az epizódok végére teljesen leamortizálja magát. Az euromániás ukrán demonstrálókról egyelőre leperegnek a leszerelésükre indított kísérletek, miközben az államfő egy mélyebbre ássa magát a gödörbe, azaz egyre jobban utálják - véli David Stern, a BBC kijevi tudósítója.
A tegnapi sikertelen rendőri fellépés csak megerősítette a tüntetők elszántságát. A Függetlenség terén fülig érő szájjal idézték fel az eseményeket, ahogy összekapaszkodva, élő falként ellenálltak a rendőröknek, illetve ahogy a városházáról, amelyet hetek óta megszállva tartanak, slaggal locsolták a rohamrendőröket a dermesztő hidegben. A rendőrök ma a laktanyáiban maradtak, ahol nyugodtan nyalogathatják a sebeiket.
A helyzet azonban az, hogy hiába ígérnek az eddigieknél is nagyobb tömeget megmozgató tüntetést a hét végére az demonstrációk szervezői, a politikai patthelyzet nem változott. Sem az erő alkalmazásának kísérlete, sem a gigatüntetések nem tudják egyelőre kimozdítani a feleket politikai lövészárkaikból.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Egy aprónak tűnő per óriási következményekkel járhat: autósok tízezrei érintettek
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás