A szépségversenyeket gyakran bírálják azért, mert a résztvevők fizikai megjelenésére koncentrálnak egyéb képességeik helyett. Az olyan teremtményeknél, amelyeket általában tejük és húsuk alapján bírálnak el nem merülhet fel kétség afelől, hogy mást is fel tudnak mutatni, mint szépségüket. Ami azt illeti, az utóbbit nem is szokták csillogtatni - vezeti fel a Moscow Times a szibériai szarvasmarha-szépségversenyről szóló cikkét.
A jelentős megmérettetésen az oroszországi Jakutföldön élő tehenek és bikák indulhatnak, akik részvételével immáron a második éves szépségversenyt tartották a napokban. Az eseményt egy a népi hagyományokat ápoló központ szerverezi, amely a régióhoz tartozó Tjoljoj faluban található. Ez a település jól ismert tejtermékeiről.
Kapcsolódó

A versenyzők gazdái általában hagyományos orosz népviseletben léptették fel szarvasmarháikat, de nem sokkal maradtak el ettől a hollywoodi filmek ihlette kosztümök sem. Egy fehér kalapos tehén például gazdája szerint Audrey Hepburn egyik kosztüméről mintázta ruházatát. A zsűri szívét végül Ootoj és Tootoj, egy bika ikerpár nyerte el, akik tengerész ruházatban léptek a világot jelentő deszkákra.
A nyílt verseny óriási sikert aratott a helyi lakosság körében - árulta el Igor Nyikolajev, a rendező falu polgármestere. A két bika bizonyos fokig illeszkedik a kínai újév állatához, amely a bivaly lesz jövőre. A tudósításból nem derült ki, hogy a győztesek kaptak-e valamilyen jutalmat is azért, hogy az erős mezőnyben az élen végeztek.
Legolvasottabb
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el