A jelentős, hetvennyolc millió sékeles (mintegy hatmilliárd forintos) kártérítésről több évtizedes jogi csatározás után döntött egy izraeli területi bíróság. Az összeget százhatvannyolc olyan alkalmazott vagy családtagjaik között fogják szétosztani, akik nukleáris létesítményekben dolgoztak megbetegedésük idején.
A kérdést tanulmányozó bizottság nem talált összefüggést rákbetegségük és munkahelyük között, de az atomenergia ügyeivel foglalkozó bizottság mégis úgy döntött, hogy a nemzetbiztonsági érdekek védelmében megilleti őket a kártérítés.
Kapcsolódó
Az egyes dolgozók aszerint kapnak a pénzből, hogy milyen fajta rákbetegséget kaptak, mennyi idősek voltak megbetegedésük idején és milyen maradandó károkat, hány százalékos rokkantságot okozott náluk a kór.
Már a kilencvenes évek óta több tucat alkalmazott állította, hogy a Dimónában található atomlétesítményben vagy a Nahal Szorekben lévő nukleáris kutató reaktornál veszélyes sugárzás érte őket, és ez okozta rákos megbetegedésüket.
Noha nem sikerült bebizonyítaniuk a közvetlen összefüggést munkahelyük és megbetegedésük között, az izraeli atomenergia bizottság kártérítésük mellett döntött, hogy a per során megakadályozza az atomlétesítmények titkainak nyilvánosságra kerülését.
A követelésüket megvizsgáló bizottság arra a következtetésre jutott, hogy az atomlétesítményekben dolgozók körében nem volt magasabb a rákos betegségek előfordulása, mint általában az izraeli lakosságban.
Izrael 1956-ban kezdte meg kísérleti reaktora létrehozását Nahal Szorekben amerikai technológiával, majd 1958-ban egy újabb nukleáris létesítmény építését francia segítséggel, ahol külföldi források szerint nukleáris fegyvereket is előállítanak - írja az MTI.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Parajd után itt a következő katasztrófa: eltűnt egy falu a föld színéről

Ledobták az év csalását Magyarországon, a netflixesek tegyenek félre mindent

Jön a nyár, és vele érkezik a halálos figyelmeztetés

Hajtóvadászat indult Magyarországon, tömegével kerülnek rendőrkézre az ukrán csalók

Visszahívták a Haribo gumicukrot, mert be lehet tőle tépni

Mutatjuk a filléres új autókat a hazai piacon, meg fog lepődni

Megint tiltólistára került egy cucc a repülőtereken

Megrogyott a Katinka-birodalom: veszteségek sújtják, bezárás fenyegeti

Irreálisan drágák a magyar lakások
