Llalla 2017 novemberéig töltötte be a főügyészi tisztséget. Az ország legbefolyásosabb emberei közé tartozott és sokan tartottak tőle - írta a helyi sajtó.
A durresi ügyészség még az idén áprilisban indított büntetőjogi eljárást a volt főügyész ellen, mert az nem volt hajlandó vagyonnyilatkozatot tenni. Később pénzmosással is megvádolták, miután kiderült, hogy Llalla készpénzt próbált meg kicsempészni az országból. Az ügyészség most a tulajdonában lévő ingóságokat és ingatlanokat foglalta le 800 ezer euró értékben.
Kapcsolódó
Albánia 2014 óta az Európai Unió (EU) tagjelöltje. Az Európai Bizottság (EB) még áprilisban tett javaslatot az albán és a macedón csatlakozási tárgyalások megindítására. Egyik feltételeként Brüsszel az igazságszolgáltatást is átszövő korrupció elleni harcot szabta meg. A tiranai vezetés, hogy mihamarabb elkezdje a tárgyalásokat, számos reformot indított el, egyebek között átvilágítja az ügyészeket és bírákat, de ezenkívül is van még számos teendő a korrupció és a szervezett bűnözés elleni küzdelemben is.
Számos tagállam ezt azonnali hatállyal jóvá is hagyta volna a csatlakozási tárgyalások megkezdését, főként a görög-macedón névvita rendezésének sikerét látva, mások - elsősorban Franciaország és Hollandia - azonban ezt ellenezték, és végül a feltételes hozzájárulás lett a kompromisszum. A csatlakozási tárgyalások így csak jövő júniusban kezdődhetnek meg. A tagállami kormányokat tömörítő tanács felszólította az EB-t, hogy addig is kövesse szorosan figyelemmel a reformintézkedéseket az országban.
A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Nem verték nagy dobra, de átszervezték a kormányt

Financial Times: Engedett a magyaroknak Brüsszel, csak ne blokkoljanak
Olyan mélyütést kaphat ezzel a magyar ipar, hogy az tényleg beteheti a kaput

Németország beáll a sor elejére és magával húzza európai partnereit is

Rogánt váltva Lázár új gazdaként lefejezte az útdíjbevételekért felelős céget

Meggyilkolnák Zelenszkijt - előkerült a legsötétebb terv

Hosszú időre kiesik ez a híd, káoszra kell készülni

Musk nagy bejelentése: indul a Mars-expedíció

Egy magyar feltaláló begyújtja a rakétákat: konténerből épít lakóházat a föld alá
