A gazdaságilag teljesen összezuhant Venezuela fővárosában most azért mentek utcára az emberek, mert a kormány nem tudta teljesíteni korábbi ígéretét, és végül nem volt import sertéshús az országban. Ez a vállalás azért lett volna fontos, mert a sertés fontos részét képezi a tradicionális karácsonyi vacsorának - írja a 444.hu a Quartzra hivatkozva.
Nicolás Maduro elnök még december elején ígérte meg, hogy karácsonyra lesz disznóhús, ráadásul a szegényebb családoknak olcsón, államilag megtámogatva.
Kapcsolódó
A sertéshús elmaradásával viszont még saját táborát is feldühítette az elnök, aki amúgy Portugáliát okolta azért, hogy nem sikerült elég disznót szerezni, miután a legutóbbi szállítmány ugyanis onnan érkezett. Maduro tévébeszédében szabotázsról és sertéshiányról beszélt.
A portugál kormány nem volt hajlandó reagálni a vádakra. A portugál húsóriás, Raporal közleménye szerint pedig a venezuelai kormány egyszerűen nem fizetett a húsért, és még mindig tartoznak nekik 40 millió euróval egy tavalyi, 14 ezer tonnás rendelés után.
Ennek ellenére az élelmiszeradagok elosztásáért felelős venezuelai miniszter, Freddy Bernal azt közölte, hogy valójában az USA tehet mindenről. Mint azt a Twitteren írta, jött már épp jött volna a disznóhús, de az amerikai fenyegetés hatására feltartóztattak 2200 tonnát Kolumbiában.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Belehúzott estére a forint, így zárta a napot
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba