A lap internetes honlapján megjelent információk szerint a tárca vezetőjét órákon keresztül kérdezték az esetleges orosz szerepvállalásról az amerikai választási folyamatban, valamint arról, hogy Donald Trump akadályozta-e az ezzel kapcsolatos vizsgálatokat.
Az újság emlékeztetett: ez az első alkalom, hogy a vizsgálóbizottság kormánytagot hallgatott meg. Az információt Sarah Isgur Flores, a miniszter szóvivője megerősítette, hozzátéve, hogy a beszélgetésre elkísérte Sessionst Chuck Cooper ügyvéd is.
Az igazságügyi miniszter még tavaly márciusban jelentette be, hogy kivonja magát valamennyi ügyből, amely a 2016-os elnökválasztásra vonatkozik, beleértve az esetleges orosz beavatkozás vizsgálatát is. Álláspontján nem változtatott annak ellenére sem, hogy Donald F. McGahn, a Fehér Ház vezető jogásza megpróbálta őt rábírni, vezesse az Oroszországgal kapcsolatos vizsgálódásokat.
Sessions Donald Trump választási kampányában a külpolitikával foglalkozó csapat vezetője volt, s részt vett Trump Oroszországgal kapcsolatos politikájának alakításában.
Képünk forrása: Alex Wong/Getty Images/AFP
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Máris hemzsegnek a kamupártok a választás körül
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint