Az egész országból érkező tüntetők a varsói városháza előtti téren gyűltek össze, politikusok szónoklatai után a főváros egyik fő közlekedési útvonalán, a Marszalkowski utcán vonultak végig lengyel és uniós zászlókat lobogtatva - tudósít az MTI.
A résztvevők a "szabad európai Lengyelország", "Lengyelország itt van" jelszavakat skandáltak, valamint azt kiabálták, hogy felelősségre fogják vonni a "jó változás" meghirdetőit. Ez utóbbi a Jog és Igazságosság (PiS) kormányának mottójára utalt ("Jó változás").
Kapcsolódó
Az összegyűltekhez többek között a PO elnöke, Grzegorz Schetyna fordult beszédével, közös ellenzéki listákat helyezve kilátásba a jövőre esedékes önkormányzati választásokon. Győzelmet ígért a 2019-es parlamenti és európai parlamenti, valamint a 2020-as elnökválasztásokon, bejelentve: az újból kormányra kerülő PO jogi felelősségre vonja majd a PiS politikusait, amiért - mint fogalmazott - "jogellenesen cselekednek".
"Megígérjük, hogy Lengyelország már soha többé nem veszít Európában 27:1 arányban" - jelentette ki, utalva ezzel Donald Tusk márciusi újraválasztására az Európai Tanács élére, amit a PiS kormánya élén álló Beata Szydlón kívül az összes uniós tagállam kormány-, illetve államfője támogatott.
"Senkinek sem engedjük meg, hogy megváltoztassa az alkotmányt!" - hangsúlyozta a PO elnöke, utalva Andrzej Duda államfő szerdán bejelentett kezdeményezésére, melynek értelmében jövőre véleménynyilvánító népszavazást tartanának egy esetleg kidolgozandó új lengyel alaptörvényről.
A rockkoncerttel záródó tüntetés incidensek nélkül zajlott.
Legolvasottabb
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Már karácsonyi hangulatba került a forint
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor