Egy friss jelentés szerint a világon erősödik a médiát körülvevő gyűlölet. Ezzel a címmel ad hírt a Riporterek Határok Nélkül civil szakmai szervezet friss sajtószabadságlistájáról a Financial Times. A 2002 óta minden évben elkészülő jelentés idén 180 országot állított sorrendbe a sajtószabadság érvényesülése alapján.
A szervezet megállapítása szerint a világon mindenütt romlott a helyzet: Európában szokatlan támadások érték a médiát, a merev, szoros kínai állami sajtóellenőrzés modellje terjed az ázsiai kontinensen. A gyűlölet erősödő légköre veszi körül a sajtót, a politikai vezetők ellenséges fellépése immáron nem csupán azokra az országokra jellemző, amelyekben autoritáriánus politikai rendszer üzemel.
Vége és eleje
Nem meglepő, hogy a felsorolás végén olyan országokat találunk, mint Észak-Korea, Eritrea, Türkmenisztán, Szíria és Kína. Évek óta ezek az országok a sereghajtók. A vezető helyeken Norvégia és Svédország áll immáron második éve, de még az észak-európai országokban is érezhető a sajtó helyzetének romlása, pedig ezekben hagyományosan tisztelik a média szabadságát.

A jelentés egyik legkellemetlenebb megállapítása, hogy még demokratikusan választott kormányok vezette, európai országokban is támadások érik a munkájukat végző újságírókat. A sajtómunkások elleni leplezetlen utálat az egyik legnagyobb veszély, amely a világ demokráciáit fenyegeti - állapítja meg a szakmai szervezet.
Nyomás alatt
A felmérés készítői rámutatnak arra, hogy olyan európai országokban is fizikai támadások, vagy halálos fenyegetések, vagy megfigyelés fenyegeti az újságírókat, mint Magyarország, Albánia, Bulgária, Csehország, Lengyelország, Olaszország és Szlovákia. Az émelyítő környezet nem csupán Kelet-Közép-Európára jellemző. Például a 2017-es franciaországi választásokon rendszerszemléletben ütötték a vesztésre álló politikusok a médiát.
A listán igen rosszul szerepeltek a visegrádi országok. Mindegyikük rontott helyzetén: Csehország 11 helyezést, Lengyelország négyet, Magyarország kettőt, Szlovákia tízet. A v4-es lista végén sajnos Magyarország kullog. (A teljes listát itt érheti el.)
Sötét kép
Magyarországgal kapcsolatban a jelentés megállapítja, hogy Orbán Viktor miniszterelnök egyebek mellett azzal vádolta Soros György magyar származású, filantróp üzletembert, hogy támogatja a független médiát, annak érdekében, hogy az a nemzetközi közvélemény előtt lejárassa az országot. Soros első számú közellenség lett. Az ország 73. lett, amellyel a 17 helyet rontó Mauritánia és 14 helyet javító Görögország közé, számos ázsiai és afrikai ország mögé került.
A Lengyelországról szóló részben Tomasz Piatek esetét említik meg. Az újságírót börtönnel fenyegették, miután nyilvánosságra hozta a védelmi miniszter homályos kapcsolatait az orosz szervezett bűnözéssel. Milos Zeman cseh államfőtől azt idézik, hogy trágyának és hiénáknak minősítette az újságírókat és arra célzott, hogy likvidálni kellene őket.
Szlovákiát megrázta egy 27 éves oknyomozó újságíró és barátnője meggyilkolása. A fiatalember a korrupcióval és az országban működő maffiával kapcsolatos cikkeket írt. Szlovákiával kapcsolatban a jelentés megemlíti még, hogy Robert Fico miniszterelnök gyakran ütközik a sajtóval, amelynek munkásait piszkos kis szlovákellenes ribancoknak és elmebeteg hiénáknak minősítette. Számos pert is indított ellenük.
| Helyezés | Ország | Változás 2017-hez képest |
| 1. | Norvégia | 0 |
| 2. | Svédország | 0 |
| 3. | Hollandia | 2 |
| 4. | Finnország | -1 |
| 5. | Svájc | 2 |
| 6. | Jamaica | 2 |
| 7. | Belgium | 2 |
| 8. | Új-Zéland | 5 |
| 9. | Dánia | -5 |
| 10. | Costa Rica | -4 |
| 11. | Ausztria | 0 |
| 27. | Szlovákia | -10 |
| 32. | Szlovénia | 5 |
| 34. | Csehország | -11 |
| 44. | Románia | 2 |
| 58. | Lengyelország | -4 |
| 69. | Horvátország | 5 |
| 73. | Magyarország | -2 |
| 76. | Szerbia | -10 |
| Forrás: Riporterek Határok Nélkül | ||
A fotó forrása: Pixabay
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”.
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Újabb európai ország tiltja meg a fiataloknak a közösségi média használatát
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott