Az Ukrajnában kialakult politikai válság egyre jobban érezteti hatását a gazdaságon: a nemzeti valuta 0,3 százalékkal, 8,245 hrivnya/dolláros árfolyamra gyengült, ami 2009 óta a legszerényebb értéke. A tizenkét hónapra előretekintő határidős jegyzések ráadásul 10,1-es árfolyamot mutatnak, ami nem éppen a befektetők optimizmusának a jele - derül ki a Financial Times összefoglalójából.
Szerhij Arbuzov miniszterelnök-helyettes - Viktor Janukovics államfő közeli szövetségese - tévéinterjújában kérdésre válaszolva azt mondta, hogy megfontolnák egy előrehozott elnökválasztás kiírását, ha az ígérne kiutat a krízisből. Ha tárgyalások indulnának a kormányon lévő és az ellenzéki erők között, amelyeken felmerülne ez a lehetőség, akkor erről is hajlandóak lennének beszélni. Arbuzov főnöke, Mikola Azarov kormánya átalakítását helyezte kilátásba, miután a parlament kedden elutasította az ellene benyújtott bizalmatlansági indítványt.
Fojtogassanak már egy kicsit!
Ezzel egyidejűleg, az ellenzéki vezetők arra szólították fel az európai országokat, hogy lépjenek fel keményen a kijevi vezetéssel szemben. Egyikük, Jurij Lutsenko szerint az EU-nak közvetítenie kellene az utcán tüntető tömegekkel a hátuk mögött fellépő ellenzéki erők és a kormány között, hogy elkerüljék Ukrajna pénzügyi és szociális összeomlását.
Szerinte órákon belül cselekvésre van szükség - az unió akár gazdasági szankciókkal bírhatná engedményekre a hatalmat. Elemzők úgy látják, hogy az ilyen hangok csak közvetítik a tüntetők fokozódó elégedetlenségét a Nyugattal szemben, amely nem áll ki elég határozottan az EU-ukrán társulási szerződés aláírásának elhalasztása ellen fellépő demonstrálók mellett.
Csak óvatosan
A kérés egyelőre nem talált meghallgatásra: a nyugati országok egy része viszonylag alacsony szinten képviselteti magát az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet kijevi tanácskozásán. (Jelenleg Ukrajna látja el a szervezet elnöki teendőit.) John Kerry amerikai külügyminiszter és Lady Ashton, az EU külügyi főmegbízottja például nem jelenik meg az eseményen. Guido Westerwelle német, Carl Bildt svéd és Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter viszont már megérkezett az ukrán fővárosba.
Janukovics eközben Kínába utazott, ahol 3,7 milliárd dollár értékű megállapodást írt alá egy szenet gázzá alakító létesítmény felépítéséről. Hazafelé Moszkván keresztül vezet az útja, ahol várakozások szerint pénzügyi támogatás ígérnek majd az ukrán vezetésnek. A három volt ukrán elnök eközben a tiltakozókat támogató nyilatkozatot tett.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban