A két cég már korábban is közreműködött a ZalaZone pálya építésében, összesen mintegy 20 milliárd forintért.
A közbeszerzés eredményét az ajánlatkérő Autóipari Próbapálya Zala Kft. közölte az uniós közbeszerzési közlönyben.
Az elvégzendő feladat két részből áll. A közmű- és vízépítés keretében - egyebek mellett - villamos hálózatot, csapadékvíz elvezető rendszert és tűzivíz tározót kell építeni. A tesztpálya modulokhoz és épületekhez kapcsolódó kivitelezés pedig a technikai épület körüli út- és járdaépítést, a parkolóépítést továbbá a fogadóépület előtti tér elkészítését fedi.
Az ajánlatkérő rendelkezésére 1 milliárd 422 millió forint állt, ehhez képest közel 100 millió forinttal lett olcsóbb a projekt. A nyertesekkel május 30-án szerződött az ajánlatkérő.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el