A nyílt tenderfelhívást az ajánlatkérő SZ. Z. Szállodafejlesztő Kft. tette közzé az uniós közbeszerzési közlönyben.
A felhívás szerint a 80 szobás egyedi adottságú, vízparti 4* superior besorolású új szálloda a Kisfaludy Szálláshelyfejlesztési Konstrukció keretében épül. Az épület három emeletes lesz, a szobákhoz erkély is tartozik. Lesz az épületben bel- és kültéri élménymedence illetve jakuzzit magába foglaló wellness részleg, továbbá több szauna és masszázs szoba is.
Kapcsolódó
Ajánlatot az tehet, akinek az elmúlt három lezárt üzleti évben a nettó árbevétele elérte a másfél milliárd forintot, amelyből a magasépítési kivitelezési tevékenység legalább 750 millió forintot tesz ki.
Az ajánlattételi határidő december 2. Az értékelésnél az ár 70, a minőség pedig 30-as súlyszámmal szerepel.
A Céginfo.hu adatai szerint az ajánlatkérő cég 2017-ben alakult, a jegyzett tőkéje 3 millió forint. Tulajdonosa Szabadics Zoltán. A múlt évet nulla árbevétel mellett, 41 ezer forint veszteséggel zárta.
A projektről annyi tudható hogy vitorlás hajóval érkezhetnek majd a vendégek abba a balatonfüredi luxus szállodába, amelynek építésére a Magyar Turisztikai Ügynökség 1,7 milliárd forintot adott. Az építkezés helyszíne a füredi kemping, amit egy Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó cég üzemeltet. A balatonfüredi önkormányzat tulajdonában lévő és a Balatontourist Kft. által üzemeltetett kemping területén épülhet fel tehát a hotel. Az ajánlatkérő cég nevében szereplő SZ.Z. monogram a zalakarosi Szabadics Zoltán vállalkozót fedi, aki idén március 15-én Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést kapott Áder János köztársasági elnöktől és másik cége, a Szabadics Közmű- és Mélyépítő Zrt. rendszeres szereplője az állami közbeszerzéseknek.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Brüsszel megunta az óraátállításosdit, el is dőlt a kérdés

Pusztító repülőgépeket ont a Boeing: a fegyverkezési láz elérte a vállalatot

Rossz hírt kaptak a magyar munkavállalók: háromnegyedüket érinti a baj

Meghökkentően zárult az EU-csúcs, az ukránokon spórolhatnak

Késes támadás Németországban: két ember súlyosan megsérült, egyikük életveszélyesen

Miért vártak heteket, hogy ledobják a bombát Orbán Viktor csatájában?

Vészes tempóban terjed egy újabb halálos vírus

Kicsin múlt az atomkatasztrófa, vérfagyasztó hírek Oroszországból

Rászáll a NAV az otthonfelújítással csalókra
