Magyarország egyik vezető laboratóriumi szolgáltatója, fennállásának idén harmincadik évfordulóját ünneplő Wessling Hungary Kft. csatlakozik a szektor nemzetközi piacán egyik meghatározó cégéhez, a francia hátterű Eurofins Scientific.
A mostani tranzakcióig a német Wessling-csoporthoz tartozó magyar leányvállalat az Opten adatai szerint 2021-ben 5,6 milliárd forintos árbevételt ért el, 10 százalékkal többet, mint 2020-ban. A cégnél több, mint 300, kiemelkedően szakképzett alkalmazottat foglalkoztat budapesti tudásközpontjában, amelynek 5000 négyzetméteres alapterületű laboratóriumait a legmodernebb vizsgálóberendezésekkel és technológiával szerelték fel.
A másik fél, a magyar piacra öt évvel ezelőtt belépő Eurofins jelenleg nemzetközi szinten piacvezető a környezeti, kozmetikai, élelmiszer- és gyógyszervizsgálatok, valamint a kutatási farmakológia, a kriminalisztika, a korszerű anyagtudomány és a mezőgazdasági szerződéses kutatási tudományok területén. A vállalatot Gilles Martin alapította 1987-ben a franciaországi Nantes városában 3 alkalmazottal. Az évek során a cég nemzetközi terjeszkedésbe kezdett, 1997-ben tőzsdére lépett, napjainkra már a CAC40 tagja. A világ 59 országában, több, mint 940 világszínvonalú laboratóriummal, 58000 alkalmazottal évente több mint 450 millió vizsgálatot vége, forgalma pedig 20121-ben közel 6,8 milliárd eurót - azaz 2686 milliárd forintot tett ki. .
”Nagy örömömmel köszöntöm a Wessling Hungary Kft.-t és az összes dolgozóját a Eurofins berkeiben, meggyőződésem, hogy együttes erővel még professzionálisabb szolgáltatást tudunk nyújtani és hamarosan régiós viszonylatban is meghatározó szerepet töltünk be” – mondta Kishonti Alex, az Eurofins magyarországi vezetője a tranzakciót kommentálva.
A cég Magyarországon a legerősebb márkák és a legstabilabb cégek közé tartozik, az Eurofins-csoport tagjaként pedig még stabilabb jövő vár rá, és további szakmai fejlődésre lesz lehetősége - fogalmazott Zanathy László, a Wessling vezetője.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér