A kép tanúsága szerint az új név a Nexways lesz és nemcsak az elnevezés, hanem az arculathoz tartozó napocska is változik. Változik a szlogen is, az "Optimum solution" helyett a "Your success in motion" lesz látható a félpótkocsik ponyváján - olvasható a portálon.
A korábbi tulajdonos Wáberer György 2016 közepén eladta cégét a Mid Europa Partners kockázati tőkealapkezelő vállalatnak. Egy évvel később úgy nyilatkozott, hogy visszavonja a társaságtól a névhasználati jogot. Ezt 2019 márciusában meg is tette, ám akkor arról tájékoztatták a sajtót, hogy három évig még használhatja az új tulajdonos a Waberer's nevet.
Legolvasottabb
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Razziát tartottak Elon Musk cégénél
Leállt az M3-as metró
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég