A viszonyítási alapként szolgáló előző páratlan évhez, 2013-hoz képest jelentősen, 60 százalékkal nőtt a zrt. bevétele - mondta Ganczer Gábor vezérigazgató a társaság évindító sajtótájékoztatóján. A 2015. évi árbevétel 51 százaléka saját szervezésű kiállításokból, 45 százaléka külsős rendezvényekből, 4 százaléka egyéb tevékenységből származott.
Tavaly több mint 500 ezer látogató kereste fel a vásárközpontban a rendezvényeket, a kiállítók több mint 100 ezer négyzetméter területet béreltek, a Hungexpo megnövekedett teljesítményének eredményeként pedig a társaság alkalmazottainak számát 15 százalékkal növelte.
A Hungexpo Zrt. vezérigazgatója szerint a tavalyi növekedés részben annak köszönhető, hogy visszatért a kiállítói kedv, 2016 pedig remélhetőleg az erősödés és a bővülés éve lesz. Összesen 23 kiállítást rendeznek a vásárvárosban, illetve kiemelt figyelmet kap majd a gasztronómia és a turizmus.
Nemzetközi rangú esemény is lesz
Januárban már két nemzetközi rendezvénynek adott helyt a vásárközpont, a konferenciák összesen 4400 látogatót vonzottak. Az előző évekhez hasonlóan idén is megrendezik az AgromashExpo agrárkiállítást, a FeHoVa fegyver, horgászat, vadászat kiállítást, valamint a Sirha nemzetközi élelmiszeripari, cukrász, sütőipari és vendéglátó-ipari szakvásárt.
Mindemellett öt év után most ősszel először ismét megrendezik a BNV-t, továbbá a vásárközpont ad otthont az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) éves kongresszusának - mondta Ganczer Gábor.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el