A rádiókat naponta csaknem hat és félmillióan, míg heti bontásban több mint 7,7 millióan hallgatták az elpő negyedévben.
Országosan a Petőfi Rádió (1,8 millió) a leghallgatottabb országosan, amelyet a Kossuth Rádió (1,4 millió), majd a Rádió 1 (1,3 millió) követ. A Music FM hallgatótábora 685 ezer főre rúgott, a Sláger FM-re 510 ezren hangoltak.
Kapcsolódó
A fővárosban a lakosság 76 százaléka naponta, míg 93 százaléka heti rendszerességgel hallgatott valamilyen rádiót. Az átlagos napi hallgatószám Budapesten a Sláger FM esetében 277 ezer fő volt, ezt a Rádió 1 követte 258 ezer hallgatóval, majd a Music FM 247 ezerrel. További két csatornára voltak kíváncsiak Budapesten 100 ezer főnél többen: a Kossuth Rádióra (165 ezren) és a Petőfi Rádióra (143 ezren).

A hatóság tavaly hirdette meg rádiós közönségmérési pályázatát azzal a céllal, hogy egységes, részletes mérési módszertan alapján az országos, budapesti és lokális szinteken a rádiók hallgatottságmérése átláthatóvá váljon, egyúttal vonzóbbá tegye azt a hirdetők számára.

A hatóság a közönségmérés adatfelvételi módszertanát a piaci szereplőkkel történt többszöri egyeztetés után határozta meg. Az NMHH 2020-ig érvényes közbeszerzési eljárását a Kantar Hoffmann - M-Meter konzorcium nyerte, amely alapján a hatóság honlapján az országos és fővárosi rádiók adatai havonta, a megyei jogú városok és hálózatos vételkörzetek negyedévente, a kisebb helyi vételkörzetek eredményei pedig félévente frissülnek. A mérések a 15 éves és idősebb lakosság hallgatási szokásait mutatják be.
A kép forrása: Unplash.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket