Volt, akinek dupla annyit fizetett a biztosító, mint amennyit korábban megállapítottak.
Az olaszországi Verona közelében 2017. január 20-án éjjel 17-en vesztették életüket, amikor a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium diákjait és tanárait szállító busz balesetet szenvedett és kigyulladt.
Az első hírek, amik a témával kapcsolatban megjelentek, hogy egyes szülők négymillió forintot kaptak volna a biztosítótól. Ezt mindenki elutasította, mire a biztosító tavaly megemelte ezt a kártérítési összeget. Ezt már volt, aki elfogadta, én két-három családról tudok, de többen ezt a pénzt is elutasították. Végül a biztosító a megemelt összeget mindenkinek kifizette, attól függetlenül, hogy elfogadták-e - mondta Szendrei Endre, akinek az unokahúga halt meg az olaszországi buszbalesetben, a portálnak.
Akik elutasították, azok közölték, hogy ezt a pénzt csak előlegnek tekintik. Több család Olaszországban indított polgári peres eljárást a nagyobb kártérítés reményében.
A Groupama Biztosító annyit közölt a Zoom.hu-val, hogy a kárrendezési folyamat részleteiről nem adnak tájékoztatást.
Ha valaki a nyilvánosság előtt beszámol a kártérítés összegről, a biztosító a titoktartás megsértése miatt vissza is perelhetné az összeget - írta a Zoom.hu.
Borítókép fotó: Vigili del Fuoco/AFP/Europress
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Még a nyugdíjasok is ezt akarják: sokakat meglephet ez a felmérés
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Ijesztő, hogy mennyire hitelesek lettek a csalók: ez az új pusztító trükk
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot