A Veolia már most is három gázmotoros kiserőművet fog össze egyetlen szabályozó egységbe együttesen közel 30 megawatt villamos energia termelő kapacitással, a Veolia Energia Magyarország Zrt. pedig a későbbiekben ebbe a rendszerbe kívánja integrálni a nyíregyházi és a debreceni kombinált ciklusú erőműveket (együtt 160 megawatt), valamint a gázmotoros erőműparkját is. Ezzel a Veolia Energia Magyarország Zrt. a legnagyobb szereplők közé lép a szabályozói piacon is. (A virtuális erőművek működéséről itt írtunk korábban.)
Október 16-án írták alá a felek azt a megállapodást, amelynek értelmében a Veolia Energia Magyarország Zrt. 51 százalékos tulajdonrészt vásárolt a CHP Erőmű Kft.-ben. A tranzakció eredményeképpen a Veolia Energia Magyarország Zrt. erőművi portfóliója tovább bővül az újpalotai, az egri és a dunakeszi gázmotoros kiserőművel. Egyúttal a társaság a szabályozói piacra is belép, ugyanis a CHP Erőmű Kft. a három, együttesen közel 30 megawatt villamos energia termelő egységet már korábban egy ún. virtuális erőműbe szervezte, amelynek működését egy a főváros XI. kerületében kialakított diszpécser központ irányítja.
A kiserőművek műszaki összekapcsolása és termelésirányítása lehetővé teszi, hogy azok működését a valós idejű fogyasztói igényekhez kössék és értékesítsék az általuk ily módon termelt villamos energiát a különféle piaci szegmensekben: a magyar villamos energia tőzsdén (HUPX-on), a rendszerszintű szolgáltatások piacán és végfelhasználók számára közvetlenül.
A CHP Erőmű Kft. többségi tulajdonának megvételével a Veolia Energia Magyarország Zrt. egyúttal a budapesti távhőpiacon is megjelenik szolgáltatóként. Ugyanis a 22 megawatt névleges hőteljesítményű újpalotai gázmotoros kiserőmű által termelt hőt a Főtáv Zrt. veszi át.
Legolvasottabb
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el