Jelenleg az orosz olaj 70 százaléka nem talál vevőre, az OPEC pedig még Joe Biden amerikai elnök kérésére sem emeli a kitermelt olaj mennyiségét, nagyobb mértékben a megállapodottnál. Így a kínálati oldal komoly veszélyben van, melynek csak az szabhat határt, ha már olyan magasra emelkednek az olaj árak, hogy az már hatással lesz a kereslet alakulására is. A JP Morgan szakértője szerint a 185 dolláros árszint is elképzelhető - írja a holtankoljak.hu.
A forint is történelmi szinteket járt meg a héten, 354 forinton áll az árfolyam a dollárral szemben, ami 7 százalékos gyengülést jelent egy hét alatt.
Ennek hatásai már részben érvényesítésre kerültek a héten a hazai nagykereskedelmi árak alakulásában, hiszen a benzin beszerzési ára bruttó 33, a gázolaj ára pedig 39 forinttal emelkedett.
"Mindebből fogyasztóként semmit sem érezhetünk a 480 forintos ársapka miatt. Rövid időn belül ez az áremelkedés a prémium benzin és prémium gázolaj árában jelentkezni fog, ahogy fogynak a készletek a kutakon" - írja a portál.
Ha már készletek: a nagykerárak befagyasztását, és a jövedéki adócsökkentést követően a 480 forintos hatósági ár terheit már 3 szereplő viseli. Ugyan eltérő mértékben, de a nagykereskedők, az állam és november óta a benzinkutak.
"Több helyen mennyiségi korlátozásokat tapasztalhatunk a benzinkutakon, 10, 50 vagy 100 literes mennyiségben meghatározva. Miért ne tehetné ezt meg egy nagykereskedő is? Az, hogy ez tényleges készlethiány vagy veszteség minimalizálás miatt történik, bizonytalan" - írja a portál.
Mindenesetre további áremelkedésre lehet számítani azoknak, akik végfelhasználóként vásárolnak nagykereskedőtől üzemanyagot, a változás mértéke akár 10 forint is lehet literenként.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon