A Volodimir Zelenszkij ukrán elnök mögött álló Nép Szolgája (Szluha Narodu) nevű párt jó eséllyel megszerzi a helyek többségét a 450 fős ukrán törvényhozásban, legalábbis ezt mutatják a vasárnap megtartott előrehozott parlamenti választások eddigi részeredményei.
Az Interfax Ukrajina hírügynökség - több mint 40 százalékos feldolgozottság utáni adatokat alapul véve - közölte, hogy számításai szerint a Nép Szolgája 115-120 egyéni választási körzetben győzhet az összesen 199-ből. A párt listájára leadott szavazatok alapján pedig az előzetes számítások szerint 121 mandátumra számíthat, így minden bizonnyal meglesz a minimálisan szükséges 226 fős többsége a parlamentben.
Legolvasottabb
Meredeken tart lefelé a tízéves állampapír hozama, már bebukott az MNB-alapkamat szintje alá
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat