Puskás András, az Exim vezérigazgató-helyettese közölte: a teljes beruházás értéke 5,5 millió dollár. Az Exim 1 millió dollárnyi éven belül megtérülő hitelt nyújtott az Umirs Europe Kft.-nak a kiszállítás teljes költségének megtérítéséhez. Ez lehetőséget teremt arra, hogy egy éven belül 5 szállítási periódusban vigyék az eszközöket Türkmenisztánba.
A türkmén határőrségnek részére építik ki a rendszert, a Türkmenisztán és Afganisztán közötti határ ezer kilométeres szakaszán - mondta Szilágyi Zoltán, az Umirs Europe Kft. ügyvezető igazgatója. A saját innováció alapját egy jelfeldolgozó központ alkotja, amely képes érzékelni, ha valaki átvágja a kerítést vagy átmászik rajta. A központi egységektől érkező adatok kiértékelését a Molaris Kft. által fejlesztett felügyeleti szoftver valósítja meg. A rendszer első ütemének szállítása a jövő héten indul.
A 2007-ben alakult, kültéri védelmi érzékelők és komplett rendszerek fejlesztésére, gyártására specializálódott cég elsősorban európai piacra értékesít, de Dél-Amerikába, Indiába, Oroszországba is szállít.
Szabó szerint a türkmenisztáni kapcsolatok élénkülnek, gazdasági vegyes bizottság alakult. Reményei szerint egyre több Európán kívüli üzlet jön létre, a keleti piacok a következő 15-20 évben kiemelten fontosak lesznek, mivel a világgazdaság növekedésének nagy része onnan érkezik majd.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megússza a rezsistopos különadót Mészáros Lőrinc, az MVM és az E.ON is
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Bíróságon akasztották meg a Pázmány Campus építését
Tovább dagad az Epstein-botrány: Bill Gates és Elon Musk neve is szerepel az aktákban